Archivum
A családok védelméért
Önkormányzati, egyházi és civil szervezetek vettek részt az Új megegyezés 2010 címmel tartott konzultáción, melyet a megyei önkormányzat szervezett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felkérésére.
Szociális konzultáció Zalaegerszegen
A szociális ágazat fórumának szünetében tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós szociális, család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár elmondta: a kormány legfontosabb feladatának tartja a családtámogatási rendszer megerősítését, hogy a gyermekvállalás ne legyen egyenlő a szegénység vállalásával.
Mint fogalmazott, meg kell állítani a negatív demográfiai folyamatokat. A családi adókedvezmény bevezetésével a gyermeket vállalók többet biztosíthatnak gyermekeiknek. A részmunkaidőben foglalkoztató munkáltató pedig járulékkedvezményben részesülhet. Az államtitkár szólt arról is, hogy Magyarországon mintegy egymillió munkavállaló nincs bejelentve, és ez meglátszik az adórendszeren.
Nyitrai Imre helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a „kihelyezett” konzultációsorozattal egy új modellt szeretnének bevezetni, és céljuk, hogy a szociálpolitika a gyakorlatra és a tapasztalatokra épüljön. A fórumokon elhangzottak beépülnek majd a jövő év első harmadában elkészülő nemzeti szociálpolitikai koncepcióba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan