Archivum
Összefogás a harangért
Helyi összefogással állíthatják helyre a balatongyöröki Római Katolikus Egyházközség harangját. A településen másfél éve kezdődött gyűjtés, amelybe több magánszemély és szervezet is bekapcsolódott.
Afrikából is támogatják
A község lokálpatrióta lakója, Rainer Wadewitz már többször adakozott közcélokra Balatongyörökön. Idén nyáron is úgy döntött, sajátos kampányt indít a településen lévő katolikus templom harangjának felújításához szükséges pénz előteremtéséért. Keramikus ismerősével harang alakú perselyeket készíttetett, amelyeket a falu több pontján, vendéglátóhelyeken, közintézményekben helyeztek ki.

Pünkösdkor, a külföldi ingatlantulajdonosok fórumán hívta fel a figyelmet az ügyre, miután saját maga is jelentős összeget adományozott erre a célra. A gyűjtés koordinálását a Balatongyöröki Turisztikai Egyesület vállalta. A nemes lelkű felajánlókkal kapcsolatban több pozitív tapasztalatot is elkönyvelhetnek.
Bánkiné Király Zsuzsanna, az egyesület vezetője elmondta, hogy a számlán, amelyre a kiseb-nagyobb összegeket befizethetik a támogatók, már csaknem egymillió forint van.

Ennek azért is van nagy jelentősége, mert legutóbb egy magyar származású dél-afrikai magánszemély azt az ígéretet tette, hogy amennyiben a Római Katolikus Egyházközség harangjának szánt összeg eléri az egymillió forintot, ő hozzá tesz ugyanannyit, azaz újabb egymillió forintot ajánl fel a cél megvalósulása érdekében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10