Archivum
Mosolyogtak Dub Lacival
A Zalaegerszegi és a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség között tavaly született együttműködési megállapodás, melynek keretében az egerszegiek már ellátogattak Erdélybe.
Marosvásárhelyi karikaturista a Móriczban
Az idei Egerszeg Fesztiválra viszont tizenketten érkeztek a marosvásárhelyi hitközségből, köztük Dub László karikaturista, akinek alkotásait a Móricz Művelődési Házban láthatta az érdeklődő közönség.
A kiállításmegnyitón Gyutai Csaba polgármester köszöntőjében felelevenítette a két testvérváros kapcsolatát, és mint fogalmazott, már hosszú évek óta többről van szó, minthogy politikusok ellátogatnak egymáshoz. Zalaegerszeg és Marosvásárhely között igazi barátság alakult ki, amit igazol, hogy a két város kulturális és egyéb civil szervezetei között is nagyon jó a kapcsolat.
Dub Laciról és a kiállított karikatúrákról Árvai József, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elöljárósági tagja szólt, aki fontosnak tartja, hogy időnként torz tükröt állítsunk magunk elé. A karikatúrák akkor jók, ha megmosolyogtatnak bennünket, és az itt látható rajzok ilyenek – fogalmazott. Dub László karikatúrái ismertek a világban is, hiszen Magyarországon kívül Belgiumban, Kanadában is láthatták már.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10