Archivum
Megújult a gyermekotthon
Most már csak a falakon látható fotók mutatják, milyen is volt korábban a Zala Megyei Önkormányzat nagykanizsai gyermekotthonának épülete. Egy fél évvel ezelőtt indult és nemrég befejeződött beruházásnak köszönhetően esztétikus, korszerű körülmények között élhetnek az intézmény kis lakói, és összehasonlíthatatlanul jobb feltételek között dolgozhatnak az intézmény munkatársai.
A gyermekotthon sikeresen szerepelt az Új Magyarország Fejlesztési Terv bentlakásos intézmények korszerűsítésére kiírt TIOP-pályázatán, így 75 millió forintos támogatással, az önrész megyei önkormányzat általi biztosításával felújíthatták a minden szempontból erre már megérett intézményt. A munkálatok záró projektjén erről nem kis büszkeséggel és örömmel szólt Bognár Veronika intézményvezető és Pintér László, a megyei közgyűlés alelnöke.

A gyermekotthon vezetője elmondta: a pályázat keretében megtörtént az épület hőszigetelése, a nyílászáról cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése és az intézmény akadálymentesítése. Két új helyiséget is kialakítottak – ezek egyike a fiatalkorú anyák és gyermekeik együttes nevelésének lehet színtere, a másik a gyerekek új közösségi helyisége. Új irodákat kaptak a dolgozók is.
– Nagyon boldog vagyok, hogy pályázati sikerrel, megyei támogatással végre sikerült a gyermekotthont felújítani, a kis lakók életét talán ezáltal is kicsit boldogabbá tenni – fogalmazott az átadás során Pintér László. Mint mondta: az intézmény valóban megérett már a felújításra, de meg kell fontolni a tetőcserét is, melyre talán sor kerülhet a közeljövőben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről