Archivum
Legényes tánc
A marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Iskolaközpont diákjai vendégeskednek a napokban a Ganz–Munkácsy Szakközépiskolában. A testvérkapcsolat a két hasonló oktatási profilú intézmény között 15 éve jött létre zalaegerszegi kezdeményezésre. Azóta évente-kétévente ellátogatnak egymáshoz a diákok és tanárok képviselői, szakmai és kulturális épülés céljából. Az idén ez utóbbira bőséges a kínálat az Egerszeg Fesztivál révén.
Vendég diákok Marosvásárhelyről
Az egyhetes itt-tartózkodás egyik csúcspontja volt, amikor a diákok tartottak egymásnak bemutatót ének-zene, tánc és szakmai tudásukból. A népviseletbe öltözött marosvásárhelyiek nyitották a sort, majd a házigazdák álltak színpadra. A szokásos produkciókat divat- és frizurabemutatóval egészítették ki, nagy sikert aratva. Szintén elámultak a vendégek „fiaink” legényes táncán, igyekeztek is ellesni néhány lépést, díszítő motívumot. A végén a közös néptánc oldotta a nyelvi nehézségeket, hiszen a vendégek egy része nem beszél magyarul (az iskolájuk is vegyes nyelvhasználatra ad lehetőséget).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10