Archivum
Kötetben a képzési tapasztalatok
A közművelődési szakemberek a gyakorlatban is jól alkalmazható tudást szereztek a zalaegerszegi Keresztury ÁMK „Kulturális vezető” és „Az intézménymenedzsment informatikai támogatása” elnevezésű képzésein – értékelt Dezsőné Kondor Anita igazgató a több mint 40 millió forintból – megvalósuló projekt záró konferenciáján.
2010 februárjában kezdődtek és 2011. március 3-án zárultak a képzések, melyen 120 közművelődési szakember sajátította el a munkájához szükséges legújabb elméleti és gyakorlati ismereteket a nyugat-dunántúli régióban. Erről tanúsítványt kaptak a résztvevők. A továbbképzési program hozadékaként pedig elindult a kommunikáció a küldő intézmények között – emelte ki a projekt jelentőségét Dezsőné Kondor Anita.
A kulturális vezető képzésen 44-en, míg az informatikai tanfolyamon 76-an vettek részt. A Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Szombathelyen és Kapuváron zajló képzéseket követően a hallgatókat a projekt részeként tanácsadás is várta – fűzte hozzá Fiszter Adriána projektvezető.
– A közművelődés területén is követelmény manapság, hogy az új kihívásoknak megfelelő intézményi működtetést valósítsunk meg. A képzés során ez okból is fontosnak éreztük a feladatokhoz rendelt felelősségdelegálás valamint a projektben gondolkodás szemléletének átadását – hangsúlyozta Cserpes Attila oktatásszervező.
– A képzési program eredményességét jelzi a létrejött együttműködés és az együttgondolkodás a közművelődési intézmények között. Az élő kapcsolat fenntartásában nagy segítségünkre van a tananyagok elérése érdekében létrehozott e-learning internetes felület, mely voltaképpen on-line skálafüggetlen hálózati együttműködést tesz lehetővé közöttünk.
Cserpes Attila továbbá elmondta, négykötetes szakmai kiadványt jelentetnek meg a képzés tapasztalatairól. Hiányt pótol ez a közművelődési marketing-segédkönyv, melyre az új kulturális törvény megalkotói is felfigyeltek. Várhatóan még az idén elfogadják az új törvényt, amely gyökeresen átalakítja a jelenlegi közművelődési intézményrendszert.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan