Archivum
Kínai vendégek Zalaegerszegen
Az Önkormányzati Minisztérium megkeresésére Zalaegerszeg a nyár folyamán elkészített néhány olyan projektjavaslatot, amely felkelthette kínai befektetők érdeklődését. Ezt követően lehetőség nyílt a bemutatására Pekingben és Chongqingban.
A város képviselői a közelmúltban találkoztak a pekingi befektetésösztönző szervezet, Kína Tengerentúli Befektetések Hivatala, valamint a chongqingi külkereskedelmi és gazdasági befektetési alap képviselőivel, továbbá Chongqing város önkormányzatának vezetőivel. Chongqing Kína egyik legfejlettebb ipari térsége, kiemelt fejlesztési terület. Keresik a tengerentúli invesztíciók lehetőségét is.

A kínai város képviselőinek magyarországi látogatása alkalmával mód nyílt Zalaegerszeg megismerésére és a zalaegerszegi lehetőségek áttekintésére.
A Zhou Mubing főpolgármester-helyettes által vezetett delegációt dr. Gyimesi Endre polgármester és a város vezetése fogadta. A megbeszélés során megállapodtak a későbbi együttműködés lehetőségeinek formáiról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10