Archivum
Jobbik: Támogatják
A Jobbik zalaegerszegi szervezete is támogatja a városvezetés és a többi politikai és társadalmi szervezet törekvését abban, hogy a városban békés, Zalaegerszeg fejlődését segítő együttműködés legyen a közszereplők között – fogalmazott sajtótájékoztatóján Pete Róbert, a párt helyi elnöke, önkormányzati képviselő. Hozzátette: ugyanakkor bíznak abban, hogy „a Fidesz-kormány napjainkban megnyilvánuló, fölényeskedő viselkedése az alkotmányossággal szemben nem lesz mérvadó a városvezetés számára.”
A párt támogatja a a Gazdasági Tanácsadó Testület életre hívását is, bíznak abban, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy a város gazdasága mielőbb magára találjon, és újabb munkahelyek létesüljenek. Pete Róbert hangsúlyozta, a városvezetés tegyen meg mindent az élelmiszeripar újraindítására, és ne feledkezzenek meg a munkavállalókról sem, követeljék meg az egészséges munkafeltételek biztosítását.
A Jobbik egerszegi szervezete úgy látja, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével többen is vesztesek lesznek. „A városban sokan vannak a 70–100 ezer forintos nettó jövedelműek, ők egyértelműen a vesztesek közé fognak tartozni” – mutatott rá Pete Róbert, megjegyezve: a minimálbér emelésével a kiskeresetű munkavállalók fizetése nem fog nőni, viszont a magyar kisvállalkozókra újabb terhet rak az állam.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10