Archivum
Jobbik: megelőznék az MSZP-t
Radikális változást szeretne a Jobbik minden területen, mert Magyarországot meg kell gyógyítani, nem elég a tüneti kezelés. Győzelemre törekednek, de elsődleges céljuk, hogy megelőzzék a választásokon az MSZP-t – fogalmazott Zalaegerszegen, az SZMK-ban megtartott lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatóján Vona Gábor, a párt elnöke.
Mint elmondta, a választásokig több mint háromezer lakossági fórumot tartanak a Jobbik vezetői, köztük az elnök, mintegy száz találkozón vesz részt. Úgy gondolja, pártja programja lenne a legjobb az országnak, mert ők vállalnák a munkahelyteremtés érdekében a konfliktust is a globális tőkével.
„Miért a multicégek kapják a legnagyobb támogatást Magyarországon?” – tette fel a kérdést, hozzátéve, nem ellenségesek azokkal a nagy cégekkel, akik tisztességesen dolgoznak, nem csak a minél nagyobb profitban érdekeltek, és segítik is az itt élőket.
A párt programjáról szólva kiemelte: meg kell erősíteni a közbiztonságot, a rendőrséget, ez utóbbi mellett pedig létjogosultsága van a csendőrségnek is. Európa több országában működik hasonló szervezet. Hozzátette: a Jobbik az áprilisi választásokon komoly meglepetést fog okozni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10