Archivum
Jó viszonyban
A hagyományokhoz híven a zalaegerszegi önkormányzat ezúttal is sajtóreggelire hívta a helyi újságírókat, szerkesztőket a szabad sajtó napját ünnepelve. A fogadáson Gyutai Csaba polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: munkájuk megítélése nagyban függ az újságírók munkájától, hiszen nem mindegy, mi jelenik meg a sajtóban, televízióban, rádióban. A közvéleményt alakító, a közéletet befolyásoló szerepe van ma a magyar sajtónak. Mint fogalmazott, az egyik legfontosabb szabadságjog a sajtószabadság, amihez ragaszkodni kell.

Szólt a közelmúltban elfogadott médiatörvényről is, hangsúlyozva, ez védi az újságírókat, az oknyomozó riportereket, még a saját tulajdonosukkal szemben is. Az önkormányzat és a helyi sajtó viszonyát nagyszerűnek nevezte, és ennek az együttműködésnek a jövőben még tovább kell erősödnie. „Olvasható újságra, nézhető televízióra, hallgatható rádióra van szükség” – fogalmazott Gyutai Csaba.
A fogadáson szólt még a sajtó szerepéről, a újságírókkal való kapcsolatról Balaicz Zoltán és Doszpoth Attila alpolgármesterek, valamint dr. Kovács Gábor jegyző.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10