Archivum
Amerikai diplomata a válságról
Az Amerikai Nagykövetség kulturális attaséja, volt a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézetének vendége.
Kulturális attasé a főiskolán
A diplomata egész napos látogatása során ismerkedett a várossal és a főiskolával, valamint angol nyelvű előadást tartott Barack Obama gazdaságpolitikájáról, a pénzügyi válság eredetéről és a magyar hallgatók számára kínált amerikai ösztöndíj-lehetőségekről.

Az attasé elmondta, szeret személyes kapcsolatot kiépíteni és megismerkedni azon intézményekkel, melyeknek esetlegesen a segítségére lehet. Zalaegerszegi látogatása során kellemes benyomások érték, a főiskolát gyakorlatias képzésével a környék felsőoktatásában meghatározónak tartja, és reméli, országos jelentősége is mindinkább növekszik majd.
A kultúrattasé személyében idén már a harmadik amerikai látogató fordult meg a PSZF-en. Februárban a leköszönő kormány nagykövet asszonya, April H. Foley, áprilisban pedig a nemzetközi hírű Karl William Viehe professzor tartott előadást a hallgatóknak és a város érdeklődő közönségének.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről