Archivum
Újabb öt év bizalom
Újabb öt évre ismét dr. Czoma Lászlót nevezték a Helikon Kastélymúzeum igazgatójának. A döntést teljes egyetértésben hozta meg a közelmúltban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
Folytatódnak a fejlesztések
A létesítmény vezetője tavaly ünnepelhette, hogy már negyed évszázada végezheti a megtisztelő feladatot, és úgy tűnik, ez az évforduló egészen kerek lesz, mire nyugdíjba vonul. Amint azt a közelmúltban már felidéztük, dr. Czoma László 1984-ben került Budapestről Keszthelyre, a Helikon Kastélymúzeum élére.
Lelkesedésének, és jól kiépített kapcsolatrendszerének köszönhetően a következő évtizedekben a kastélyban jelentős fejlesztések valósulhattak meg. Mintegy húsz milliárd forintra tehető azoknak a beruházásoknak az értéke, amelyek napjainkig elkészültek az egykor Festeticsek birtokában lévő területen. Nem csak a központi épület újult meg, hanem számos újdonságot is sikerült létrehozni a Keszthely egyik legnagyobb vonzerejét jelentő létesítményben.
Elkészült a Hintómúzeum és a vadászati és illetve a történelmi modellvasút-kiállítás. Az igazgató örömmel nyugtázhatja, hogy naponta legalább ezren fordulnak meg a kastélyban és a hozzátartozó épületekben. Amikor a közelgő nyugdíjas évekről kérdezem, kiderül, hogy bár nagyon szereti a munkáját, már készül a megérdemelt pihenőre is. Egyelőre azonban még lekötik a tennivalók, amelyekből akad bőven. A jövőt firtató kérdésemre sorolni is kezdi a további terveket.
Mint mondja, bízik benne, hogy a következő öt évben befejeződhet a történelmi kastélypark rekonstrukció, megújulhat az Amazon Szálló, létrejöhet a Keleti Művészetek Háza, és régi fényében tündökölhet Fenékpuszta. Aztán hozzáteszi: „Tudom, hogy a kastély életét sokan kísérik figyelemmel, és azok mellett, akik elismerik a munkámat, akadnak, olyanok is, akik a rosszat keresik mindenben.
Utóbbi azért nem zavar, mert a név nélküli kritikákra nem igazán érdemes figyelni. Ha valaki megkeres, és elmondja, hogy szerinte mit és hogyan lehetne, kellene másképp, azt szívesen meghallgatom. A fontos az, hogy az adódó lehetőségeket a lehető legnagyobb mértékben kiaknázzuk, nem csak a kastély, de a város érdekében is.”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10