Archivum
Új cicaház az állatmenhelyen
A zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhely új cicaházzal bővült. A személyi jövedelemadó egy százalékából befolyt felajánlásokból, 3,8 millió forintos költséggel épült meg a barátságos létesítmény. Az avatást nyílt hétvégével kötötték össze október 2–3-án.

A munkatársak örömmel nyugtázták, hogy nagy volt az érdeklődés, sokan látogattak ki, barátkoztak az állatokkal, és sétáltatták a kutyusokat. A macskaház előterének falát a gyerekek vidám rajzokkal díszítették. A cicák mellett a kutyák elhelyezhetőségét négy új kennel javítja. Bár ennek ellenére is helyhiánnyal küszködnek, ami általános jelenség manapság minden megyében.
– Felborult a befogadás és örökbeadás egyensúlya, ez utóbbi kárára – mondta Simonné Füzi Ildikó telepvezető. – Ezért a mostanihoz hasonló akciókat jó lenne gyakorítani, hogy minél több látogató vigye jó hírét az itt élő, gazdára váró állatoknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan