Archivum
Petőfisek sikere
Ügyesek a Petőfi Székhelyiskola két tanítási nyelvű osztályának kisdiákjai. A rendszer első elsősei mindjárt versenygyőzelemmel zárták az évet. A tankönyvkiadó család által meghirdetett megmérettetési lehetőségen első helyet érdemeltek ki.
– Tízperces, vágott videóanyagot kértek tőlünk az egyik angol óráról. Márciusban készült el a felvétel, akkor éppen az állatok, színek, számok nevével ismerkedtünk – idézi fel Bánhidi Lilla tanítónő, aki nemcsak a tanítási óráért részesült elismerésben, hanem a gyerekek által kitöltött kérdőíves felmérés szerint a „Nagyszerű tanár” titulust is elkönyvelheti. – Most év elején tudtuk meg a verseny eredményét, és vehettük át a helyezetteknek járó különdíjat, minden tanuló egy-egy otthoni tanulást segítő oktató CD-t és pólót kapott. Ezenkívül minden résztvevő – így a mi iskolánk is – DVD-ket és két játszószőnyeget nyert.
A pályázatban segítséget adott Lőrinczi Julianna tanárnő, aki a kéttanyelvű oktatás legnagyobb előnyének a sokórás nyelvi közeget érzi. Ez nemcsak a heti négy, brit-angol órán (melyből egyet anyanyelvi lektor tart) jellemző, hanem testnevelés, technika- és rajzórákon is. Ez utóbbi alkalmakkor a gyerekek kevésbé aktív használói, inkább befogadói a nyelvnek. Felső tagozatban mindez kiegészül majd az iskola választása szerint földrajzzal és az angol nyelvű országok kultúrájával.
A gyerekek tanulmányait nemcsak a közkedvelt mesefigurákkal megtűzdelt tankönyvek, hanem a kiadó honlapján közzétett feladatsorok is segítik. A siker köznapi mércéje, hogy már tavaly egy kis mesejelenettel tudtak kiállni az óvódások elé.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10