Archivum
Önkormányzati képzés
Zalaegerszeg valamennyi középiskolája delegált résztvevőket arra a diák-önkormányzati tevékenységet segítő négynapos továbbképzésre, amely önkormányzati támogatással valósul meg. A 37 képviselőt Balaicz Zoltán alpolgármester és Gecse Péter, az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke köszöntötte.
Diákoknak segítettek
A képzés három részre bontva zajlik; áprilisban, májusban és szeptemberben. Ezzel is segítve az őszi városi DÖK-választást és annak minél eredményesebb működését. A diákok felkészítésében Kósa András Lászlónak, a „Közéletre Nevelés Alapítvány” trénerének van oroszlánrésze. Kommunikációt, csapatépítést, érdekérvényesítést, szervezetépítést, munkamegosztás-szervezést, médiaszereplést tanít, de szóba kerülnek a diákok jogai és kötelességei is, ismertette Fentősné Belléncs Andrea ifjúsági szakreferens.
Balaicz Zoltán és Gecse Péter pedig az önkormányzat felépítéséről beszélt röviden, a fiatalokkal foglalkozó osztályok és bizottságok bemutatására fókuszálva. Mint mondták, nyitott ajtó várja a polgármesteri hivatal negyedik emeletén a diákokat, ha ötleteket, észrevételeket szeretnének megosztani. Ezekből a lehetőségekhez mérten minél többet igyekszik majd az önkormányzat megvalósítani, figyelembe venni. Aktualitásként a hétvégén zárult Egerszeg Fesztiválról kérdezték a tanulók véleményét, és esetleges javaslataikat a jövő évi rendezvénnyel kapcsolatban.
A programon bemutatkoztak még fiatalokkal foglalkozó nonprofit szervezetek is, így a Zalai Civil Ház és a Karrieriroda és Diákcentrum.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10