Archivum
Növelni a foglalkoztatottak számát
Az Európai Unió hétéves (2007–2013) tervidőszakának első három évéről, az uniótól kapott, és az Operatív Programok keretében felhasználásra kerülő támogatások hasznosságáról kérdeztük Kiss Ambrust, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatóját.
A válság nem csak a hátrányos helyzetűeket érinti
– A foglalkoztatásban a TÁMOP Operatív Program jelenti azt a segítséget, amit az Európai Unió ad. Ennek keretében a munkaügyi szervezetekhez forrást juttatnak el, amelynek segítségével az európai foglalkoztatási stratégiát kell megvalósítani. Ez egyforma célkitűzéseket jelent az európai országokban és hasonló nagyságrendű a pénzek eljuttatása is. A források segítségével három program működik, közülük az 1.1.2. kódjelű (a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért) már 2007 őszétől – mondja Kiss Ambrus.
– Az európai foglalkoztatási stratégia azt mondja, hogy a foglalkoztatási szintet emelni kell, a követelmény 70 százalék, de hozzáteszem, az európai átlag sem éri még el ezt a számot.
A program célja a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacra való belépésének segítése, személyre szabott, a helyi igényekhez és lehetőségekhez igazodó támogatásokkal.
– A hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásához külön támogatást adnak. Ide tartoznak a pályakezdők, az ötven év felettiek, a gyesről, gyedről, beteggondozásról a munkaerőpiacra visszatérők, valamint az alacsony iskolai végzettségűek. Valóban ebben a célcsoportban kritikus, vagyis nagyon alacsony a foglalkoztatás – folytatja Kiss Ambrus.
Hozzáteszi: a megváltozott munkaképességűekre vonatkozó (TÁMOP 1.1.1) kétszer kétéves programot már teljesítették. Sőt, túlteljesítették, hiszen négyezer ember helyett 4953 főt vontak be a programba. A képzésen pedig (a cél 2494 ember bevonása volt) 2895-en vettek részt. Elhelyezkedési támogatást (bértámogatást) is adnak.
– Azért sikerült három év alatt teljesíteni a négyéves tervet, mert a gazdasági világválság a foglalkoztatást is hátrányosan érintette és az Európai Unió 2009 májusában úgy döntött, hogy ezeket a TÁMOP forrásokat a válság kezelésére kell fordítani. Az előbb felsorolt hátrányos helyzetűek célcsoportját kiegészítettük a válság miatt munkahelyüket elveszített emberek célcsoportjával.
Ugyanis a válság nem csak a hátrányos helyzetben lévőket fosztotta meg a munkájuktól, hanem az úgynevezett „versenyképes“ embereket is. Olyanokat, akiknek a foglalkoztatása rendben volt, de a gazdasági válság miatt ma már nincs munkája, viszont a munkaerőpiacnak szüksége lenne rá.
A nyugat-dunántúli régióban a foglalkoztatottak negyven százaléka a feldolgozóiparban dolgozott a válság előtt, ez a szám most 25 százalék alatt van. Csökkent az ipari foglalkoztatás annak ellenére, hogy körülbelül annyi munkahelyet sikerült megőrizni, mint amennyi megszűnt – teszi hozzá.
Hogy a foglalkoztatást még jobban tudják kezelni, a TÁMOP 1.1.2 harmadik ütemének előrehozatalán dolgozunk, erről már kormánydöntés van, a piac pedig várja már ezeket a forrásokat. Ugyanis újabb kétezer ember számára nyílik lehetőség, indulhatna a képzési akció.
Kiss Ambrus azt mondja, az a legnagyobb gond, hogy Magyarországon a 16–64 év közötti népesség csupán 57 százaléka dolgozik. Az inaktivitás nálunk 40 százalékos, míg az európai országokban ez 25 százalék alatt van. Az állam kényszeríthet, ösztönözhet, de nem foglalkoztat. A foglalkoztató a magántőke. Ennek ellenére az állam foglalkoztatási képességét is javítani kell, ezért hozták létre az Út a munkába programot. Ennek keretében olyan közszolgáltatási tevékenységet szervez az állam (és az önkormányzat), amelynek ellátása szükséges. E program célcsoportjában mintegy 300 ezer ember van.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről