Archivum
Mindent az itt élőkért
Babosdöbréte önkormányzata 2009-ben is takarékos gazdálkodást folytatott, amit a szennyvízberuházás utóköltségei is megköveteltek. A csatornarendszer kiépítésével majdnem két évtizedes fejlesztési időszak fejeződött be, mely során előbb a gáz-, majd a víz- és végül a csatornahálózat újult illetve épült meg. Idén tovább szépült a település, ahol új falugondnoki autót is beszereztek.
Új falugondnoki autó babosdöbrétén
– Nehéz évet hagyunk magunk mögött, de egyben eredményeset, mert sikerült stabilizálnunk a gazdálkodást. A közműtársulás feloszlott, ezért feladatait az önkormányzat átvette. Visszafizettük az érdekeltségi hozzájáruláshoz felvett hitel ez évi törlesztőrészleteit, valamint megkezdtük a lakossági hátralékok beszedését – mondja Kiss János polgármester. – A lakosság több mint 80 százaléka kötött rá a szennyvízhálózatra, amivel teljesítettük a pályázati előírást. Mivel a megvalósult beruházás a környezet megóvását is szolgálja, és hogy ez így is legyen, talajterhelési rendeletet hozott önkormányzatunk.

A kiépített csatornarendszer garanciája egyébként lejárt, a kivitelező azonban – az ő munkájából eredő – problémákra tíz év szavatosságot vállalt. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Magyar Közút Kht. pályázati támogatásból megvalósította a rámi belterületi út teljes aszfaltozását és padkázását. A folytatásban a kökényesmindszenti út újulhat meg. Ehhez segítséget kívánunk nyújtani a kht.-nek; vállaltuk, hogy közmunkásaink kitisztítják az árkokat és a benőtt fákat eltávolítják.
A település ápoltsága, tisztasága a lakosság elégedettségét is kivívta. A polgármester, mint mondta, nagyon köszöni Vizlendvai Károly alpolgármester és a képviselők munkáját, akik hosszú betegszabadsága idején sokat dolgoztak azért, hogy minden rendben legyen a településen. A közfoglalkoztatottak folyamatosan gondozták a temetőket, a közterületeket, jelenleg a közös fenntartású teskándi általános iskolában végeznek karbantartási munkákat. A polgármester továbbá elmondta, hogy a közelmúltban a Támasz szociális intézménnyel együtt köszöntöttek négy 90 év feletti lakost az idősek nemzetközi világnapja alkalmából.
– A közösségi közlekedés fejlesztésére beadott pályázatunk eredményes volt, mely egy új falugondnoki jármű beszerzését tette lehetővé. Az eddig megvalósult fejlesztésekkel összességében elégedettek lehetünk, hiszen a teljes infrastruktúra, a szép környezet, a falugondnoki szolgálat által biztosított szolgáltatások az itt élők komfortérzetét növelik. Teljesebb lehetne az örömünk, ha az 1820 körül épült kastélyt fel tudnák újítani. A rekonstrukcióra benyújtott korábbi pályázatunkat elutasították, idén pedig nem találtunk megfelelő pályázatot a nagy értékű beruházás támogatásához. De talán majd jövőre.

Egy hölgytől, aki korábban itt lakott, kaptunk egy fénymásolatot, az eredeti kép az 1930–40-es években készülhetett a kastélyról. Felújításával építészeti örökségünket szeretnénk megóvni. Reméljük, valóra válhat, és nem is olyan sokára egy régi képek gyűjteménye fotókiállítással ünnepelhetjük megszépített kastélyunkat – mondta végezetül Kiss János.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről