Archivum
Menteni a menthetőt
A zalaegerszegi lokálpatrióta klub májusi találkozóján a megye egykori malmai – melyek már nemhogy nem őrölnek, de nyomaik is egyre nehezebben fedezhetők fel – volt a téma. A letűnt vagy eltűnt 137 épület a Zala folyó és vízgyűjtői egykori egészséges működését sejteti. Mindez mára nem jellemző.
A zala völgye szívügyük
A szabályozások és át nem gondolt tervek miatt pusztul a Zala-rét és a Zala holtága, mint vizes élőhely. Mindezekre kívánták felhívni a figyelmet az ügy elkötelezettjei, akik helyi társadalmi összefogást remélve kívánják azt a kicsit menteni, ami még megmaradt a fél évszázaddal ezelőtt még létező idillből.
A megyében a legsúlyosabb állapotban a zalaegerszegi rész van. Becslések szerint a rét 85 százaléka megsemmisült, mondta dr. Izsák János főiskolai tanár, az est egyik előadója. Társaival, Kummer Gyulával és Hajdú Imrével teszik, amit a civilek első lépésben tehetnek. Gyűjtik a még megmaradt dokumentumokat, fényképeket, tényeket, leveleznek a hatóságokkal, ötletekkel állnak elő (ez utóbbi kettő a legkevésbé hatékony).
Véleményük szerint a pusztulás mögött szándékosság is lehet. Először államosították a malmokat, aztán leállították őket, majd túlzott mértékű folyószabályozás történt, mely így kevésbé volt feltűnő. Ma egyetlen működő malom van a megyében, Tüskeszentpéteren (árammal hajtott). A város területén hét malom dolgozott egykor, ezekből mutatóban van egy a skanzenben, de mivel nem működtetik, ennek kereke a felújítás ellenére szintén pusztulásra ítélt.
A találkozón több felszólalás történt, a téma felkeltette a városvédők érdeklődését. Aki bármilyen módon segíteni tud az ügyben, azt szívesen várják körükbe.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről