Archivum
Még a papok is táncolnak
Évek óta a Mindszenty-iskolában tartja a Mária Magdolna Plébánia egyházközössége a farsang utolsó szombatján jótékonysági bálját. Ilyenkor aztán az is megesik, hogy a tiszteletre méltó atyák a jó ügy érdekében táncba fognak, de hisz mint tudjuk, az „isteneknek is kedves a tánc” – írta Juhász Gyula.
– Az est fő célja a közösség erősítése, a szeretet megélése – mondta Stróber László apátplébános. – A bevételt jótékony célra fordítjuk, így templomépítésre, illetve felújításra. Az idén újdonság, hogy a ferences plébánia is csatlakozott a rendezvényhez, ezzel is az egymás iránti tiszteletet és megbecsülést fejezzük ki. A műsorban vegyes táncos produkciók szerepelnek, ezzel igyekszünk mindenkinek a kedvére tenni.
Így modern és néptáncnak egyaránt tapsolhatott a 280 fős közönség. Természetesen a legnagyobb tetszést a finálé, az atyák botostánca váltotta ki.

Az est vendége volt többek között dr. Gyimesi Endre polgármester, aki köszöntőjében arról szólt, a mai világban nincs mindig kedv a vigadozásra. A legnagyobb nehézséget azonban nem a gazdasági problémák okozzák, hanem ha hitünk megfogyatkozik. Az egyházközösségi rendezvények ennek ellenkezőjét, az erkölcsi megújhodást szolgálják.
Ocsovai Grácián ferences atya könnyed hangot ütött meg az egyházközösség, jelenlévő tagjainak köszöntésekor, és ahogy e helyen illő, a vacsora előtti asztali áldást is ő kérte a közösség nevében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről