Archivum
Karácsonyi fesztivál és vásár
A Hévízi Kistérségi Iroda immár második alkalommal rendezi meg a Hévízi Karácsonyi Fesztivált és Vásárt. A fesztivál nyitóünnepségén Alsópáhok, Cserszegtomaj, Felsőpáhok, Nemesbük, Rezi, Sármellék és Zalaköveskút polgármesterei nevében Vértes Árpád, a kistérségi társulás elnöke mondott köszöntőt, melyben külön kiemelte milyen nagy érték, hogy a nyolc település összefogva készül a karácsonyra. Az egy hónapos program megrendezésére 800 ezer forint pályázati forrás is rendelkezésre áll.
Újra megnyílt Hévízen
A köszöntőt követően Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg a rendezvénysorozatot a több száz érdeklődő számára. Kiemelte Hévízen okosan ismerték fel, hogy egy településnek nem elég önmagában érvényesülni, szövetkeznie kell másokkal.
Egész december hónapban fesztiváli hangulat, citera- és harmonikaszó, jazzest, nép- és tánczene, kórusmuzsika, tűzszínház, tűztánc, nóta, bábelőadás, kirakodóvásár, falatozók, borházak és kézműves termékek várják a hévízi Deák téren a helybelieket és a vendégeket. Hétvégenként a kistérség településeinek művészeti csoportjai elevenítik fel a lucázás, és a betlehemezés népi szokásait, teremtve ezzel is adventi hangulatot vendégeinknek. Kézműves foglalkozások is lehetőséget adnak a karácsonyi illetve szilveszteri készülődéshez.
A rendezvényen a térségi települések termelőinek lehetősége adódik helyi termékeik bemutatására, árusítására.
A fesztivál megszervezése – amellyel hagyományt szeretnének teremteni – az idegenforgalmi vonzerő megtartása miatt is jelentős a szervezőknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről