Archivum
Jótékony polgári estély
Jótékony célú estélyt rendezett immár negyedik alkalommal a Zalai Polgári Körök Egyesülete. Ezennel az est bevételét a Nyitrai járás (Szlovákia) Alsóbodok község szakközépiskolájának ajánlották fel. Az intézmény magán alapítású, Zoboralja egyetlen magyar tannyelvű iskolája, és vállalkozási ismereteket sajátíthatnak el itt a diákok.
Határon túli intézményt segítenek
Este hétkor gyülekeztek a vendégek az Arany Bárány Szálloda télikertjében. Az érkező hölgyeket egy-egy szál rózsával köszöntötte Jagasics János, a szervező egyesület elnöke, egyben a bál egyik védnöke. A rendezvényt az est fővédnöke, Eperjes Károly Kossuth- és Jászai-díjas színművész nyitotta meg, az ő tisztje volt később a pohárköszöntő is. A vacsora előtt az idei Zegasztár legtehetségesebb diákjai mutatkoztak be különböző kategóriákban.
A bált pedig a hagyományokhoz híven a palotás nyitotta a Gála Társastánc Klub előadásában, majd ők kérték táncra az est védnökeit, többek között Gyutai Csaba polgármestert, dr. Gyimesi Endrét, Zalaegerszeg országgyűlési képviselőjét, és Rigó Csaba kormánymegbízottat.
A Buday Galéria minikiállítást rendezett a helyszínen. A megvásárolt képek árának 25 százalékát jótékony célra ajánlva fel. A többi bevétel a belépőkből, a tombolából és a szponzori felajánlásokból adódott.
Jagasics János elmondta, a korábbi években 200 ezer forint értékű adományt tudtak adni. Az alsóbodoki iskolával egy áprilisi kirándulás alkalmával ismerkedtek meg, és látva a nehézségeket, ott helyben eldöntötték, hogy ez az intézmény lesz az idei kedvezményezett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10