Archivum
Gyere a csillagközi térbe!
„Helyi járattal a Tejútra” címmel indít előadás-sorozatot a Deák Ferenc Megyei Könyvtár, és a TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület.
A február végétől május közepéig tartó, négy előadásból álló rendezvénysorozatnak a megyei könyvtár ad otthont, az állandó előadó pedig Bánfalvi Péter, az egyesület elnöke lesz.
Az első összejövetelre – melynek címe Helyünk a világegyetemben – február 24-én szerdán délután öt órakor kerül sor. A következő három hónapban szó lesz még a Földről és más bolygókról, a naprendszerről, valamint az űrteleszkópokról. Jó idő esetén a résztvevők távcsővel megfigyelhetik a Holdat, valamint a Mars és Szaturnusz bolygókat.
A szervezők szeretettel várnak mindenkit a csillagközi térbe, a csillagászati felvételekkel gazdagon illusztrált képzeletbeli utazásokra, melyek ráadásul ingyenesek.
Az űrutazások további állomásai és témái: március 24. 17 óra (A Föld és bolygótestvérei); április 21. 17 óra (Naprendszer óriásai és törpéi); május 19. 17 óra (Húszéves az első űrteleszkóp).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10