Archivum
Foltvarrók találkozója
A nyugat-dunántúli régióban működő foltvarró klubok tagjai találkoztak a közelmúltban a zalaegerszegi ÁMK-ban. Évente egyszer más-más helyszínen tart összejövetelt a három megyéből az a közel 80 hölgy, akik e látványos technika gyakorlói.
Jó ízlés, harmonikus összkép
Az idén a 10 éve működő Zalaegerszegi Foltbűvölők voltak a házigazdái a régiós rendezvénynek. Takács Zoltánné szervező elmondta, egyre népszerűbb Magyarországon a foltvarrás, de még mindig gyerekcipőben jár. A nevével kissé ellentmondásosan új, sőt minőségi angol, amerikai alapanyagokból készülnek a változatos munkadarabok.

Az ilyen találkozók alkalmával nemcsak tapasztalatcserére nyílik mód, hanem az egyébként nehezen beszerezhető anyagokból is lehet készletet vásárolni. Bár sok mindent lehet varrni a nevezett technikával, mégis a legnépszerűbb és egyben legidőigényesebb is a patchwork-ös ágytakaró. A zalaegerszegi találkozón kis neszesszer-, ujjbáb- és fali jegyzettartó-készítés volt a feladat, míg közös munkával faleveles faliképet állítottak össze a hölgyek, akik varrógépekkel felszerelkezve utaztak a találkozóra.
Van persze olyan darab is, melyet kizárólag kézzel lehet varrni. Éppen a sok lehetőség, mind a technikában, mind a színvilágban, mind a munkadarabokban teszi lehetővé, hogy mindenki megtalálja a maga stílusát a foltvarrásban. Ahol akár mesteri fokot is el lehet érni az országosan működő foltvarró céh keretein belül.
Ehhez azonban nemcsak varrni kell tudni szépen, ízléssel rendelkezni, hogy a több színű blokkok harmonikus összképet alkossanak, de a geometriai formák matematikai precizitást is feltételeznek.
A jövő évi találkozó helyszíne Győrben lesz. Aki pedig csatlakozni szeretne, az Apáczai ÁMK-ban lévő havi két klubfoglalkozást keresse fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről