Archivum
Fél évig préselték
„Gratulálok!” – ez a felirat díszelgett az utolsó nyomaton, mely a Kölcsey Ferenc Gimnázium Vajda Lajos Galériájának legfrissebb tárlatára készült. A mű, illetve annak üzenete – melyet Monok Balázs, az iskola rajztanára és Ágoston Andor diák „préselt ki” néhány perc alatt – amolyan happening jelleggel meg is nyitotta a Metszetek című kiállítást.
Grafikák a Kölcseyben
A galériában február végéig 250 grafikai metszet látható, melyet kizárólag kölcseys diákok készítettek az iskola tehetséggondozó pályázatának keretében.
Schneider János igazgatóhelyettes érdeklődésünkre elmondta: a TÁMOP 3.4.4.-es kódszámú projektje lehetőséget ad arra, hogy a tanítási órák után tehetséggondozó szakköröket szervezzenek a gyerekeknek, valamint, hogy a tanuláshoz szükséges eszközöket is beszerezzék.
Így vásárolták meg azt a grafikai prést is, mellyel az elmúlt félévben a sokszorosító grafika szakkör tagjai dolgoztak. Persze a masinát jó néhány rajzórán is beüzemelték, úgyhogy a mostani tárlat az órák és a délutáni foglalkozások nyomatait gyűjtötte össze.
A prés jó vételnek bizonyult, és hosszú ideig szeretnék használni, annál is inkább, mert linómetszetet, rézkarcot és fametszetet is készíthetnek vele a diákok. A változatos művekből ezért év végén szintén szeretnének egy kiállítást rendezni.
Addig is tovább gyakorolhatnak és kísérletezhetnek a diákok, mert a grafika – bár sok játékosságra ad lehetőséget – azért nem könnyű műfaj. Ráadásul a „tükörgondolkodást” sem árt fejleszteni hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan