Archivum
Befektetőt keresnek az erőműhöz
Legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy befektetőket találjanak a 20 megawattos fatüzelésű erőmű létesítéséhez, mondja Farkas Imréné, akit február 7-én választottak meg polgármesternek Gellénházán. Ezen a napon a polgármester-választás mellett népszavazást is tartottak, melyen a település lakossága az igen szavazatok többségével az erőmű megépítése mellett döntött.
Az új polgármesterrel a tervekről Gellénházán
– Elsősorban lakossági kérésre, biztatásra vállaltam a jelölést. Ennek előzményeként az történt, hogy a tavalyi háromnapos áramszünet kapcsán három utca lakossága hosszú időn át nem kapta meg a szolgáltató által felajánlott húszezer forintos díjkedvezményt. Mivel nagy volt az elkeseredettség, felvállaltam az ügy elintézését, mely a média segítségével sikerrel zárult.
Úgy gondolom, ezáltal alakult ki bizalom irántam, ezért is kértek fel, hogy induljak a polgármester-választáson. Nem rendelkezem önkormányzati múlttal, ez idáig még nem dolgoztam ezen a területen. A jelölést mindezek ellenére úgy vállaltam, hogy a munkát az őszi önkormányzati választások után is folytatnám, ha ismét bizalmat kapok a lakosságtól.
Mivel a népszavazáson az igen szavazatok arattak győzelmet az erőmű ügyében, így most az a legfontosabb feladatunk, hogy beruházókat találjunk a kivitelezéshez. A faaprítékkal működő, 20 megawattos erőmű engedélyes szintű kiviteli tervei rendelkezésre állnak.
Gellénháza és Lickóvadamos között épülne fel egy olyan külterületen, mely két vállalkozás tulajdonában van. Hajlandóak eladni a területet a beruházóknak, viszont meg kell oldaniuk az ott működő üzemek áthelyezését.

– Hogyan kívánják megoldani a beruházás finanszírozását?
– Ezt a nagy feladatot befektetőkre bíznánk. Mindazonáltal együtt kívánunk működni, melyből szeretnénk önkormányzatunk javára előnyt kovácsolni, miután tulajdonunkban van a kiviteli tervdokumentáció.
Az erőmű nemcsak a helyi, de a beszállítói kör révén a térség foglalkoztatására is hatással lesz. Mivel működése során a villamos energia mellett hő is termelődik, ennek hasznosításában is gondolkodunk. Fűthetnénk vele intézményeinket, vagy melegházas kertészetet alakíthatnánk ki.
Farkas Imréné elmondta, az önkormányzati minisztériumtól több mint 10 millió forintot nyertek, melyből fűtéskorszerűsítést hajtanak végre az iskolában. A pénz a hőközpont megújítására lesz elegendő, a későbbiekben azonban a radiátorokat és a nyílászárókat is újakra cserélnék.

A tél nagyon tönkretette az utakat, így hamarosan kátyúzásba fognak, az ipartelepi buszváró és a strand felújításán már dolgoznak. A Nőklub segítségével pedig megkezdték a virágosítást a településen. Egy bankjegykiadó automatát is szeretne létesíteni az új polgármester, aki a május végén tartandó falugyűlésen kíván beszámolni az addig elvégzett munkáról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről