Archivum
Barátságban és vendégszeretetben
Barátságosak, vendégszeretők és nyitottak – ezek azok a legfontosabbnak és leginkább jellemzőnek vélt pozitív tulajdonságok, melyeket legtöbbször említették a megkérdezettek. A felmérés a városi stratégiához készült Nagykanizsán. A város napi kétnapos rendezvényen, ahol minden program telt házzal zajlott a nagy érdeklődésnek köszönhetően, a helyiek be is bizonyították mindezt, egymást és a látogatókat fogadó kedvességükkel és figyelmükkel.
Város napi kavalkád
Május 13-án a megnyitót követően Tolvai Renáta, a Megasztár 5 nyertese hatalmas tömeg előtt léphetett fel. Hasonló nagy érdeklődés kísért valamennyi programot, melyek közül sok érdekesség és játék számíthatott a gyerekek figyelmére. Nagyon tetszik minden, mondta Matola Dominika, aki éppen kódexet készített a kézműves sátorban.
Modern tánccsoportjuk is fellépett az első napon, mesélte másnap Szendrei Diána, a Zrínyi Miklós Általános Iskola tanulója, akinek leginkább a különleges ügyességi játékok voltak a kedvére. Hagyományőrző játékokkal várta a gyerekeket a meseország, melyet az Aranyalma Kézműhely varázsolt a Vasemberház udvarára. Bíró Orsolya alelnök elmondta, megnyerte tetszésüket a város, örülnek, hogy itt lehetnek.

Május 14-én megalapozta az egész napi jó hangulatot a hagyományos ünnepi jelmezes felvonulás. A Kanizsa Fúvószenekar vezetésével vonultak fel a város elöljárói a testvérvárosok küldötteivel, a hagyományőrző huszárok, zászlósok és barantások, a hölgyklub tagjai és az elmaradhatatlan gólyalábasok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10