Archivum
Ahogy a munkáltatók látják
A munkaadók a frissdiplomások elméleti ismereteinek hasznosíthatóságával elégedettek legkevésbé – derült ki egy a közelmúltban tartott országos állásbörzéhez kapcsolódó felmérésből. A pályakezdő munkavállalókat is rendszeresen toborzó hazai közép– és nagyvállalatok, multinacionális cégek képviselői eddigi tapasztalataikról számoltak be az újonnan felvett munkatársak képességeit illetően.
Frissdiplomások a munkahelyen
Az ismeretek gyakorlatban történő alkalmazhatóságának hiánya mellett a második fő probléma szerintük a fiatalok önállótlansága a napjainkban egyre fontosabb tudatos, kezdeményező hozzáállás helyett. A munkaadók elvárnák, hogy a frissdiplomások rendelkezzenek gyakorlati tudással, tapasztalattal, munkafegyelemmel és önállósággal. Kommunikációs készségüket, idegen nyelvismeretüket azonos szintűnek, szóbeli készségüket saját és idegen nyelven is hasonlónak, s többnyire az elvárásoknak megfelelőnek minősítették.
Az új munkavállalók számítástechnikai ismeretei után az együttműködő készséget értékelték legmagasabb pontszámmal a megkérdezett munkaadók, akik általában keresik a frissdiplomásokat, mert úgy gondolják: az ő rugalmasságuknak, együttműködő készségüknek köszönhetően könnyedén lehet őket a vállalati kultúrához alakítani. A fiatal álláskeresőknek szakmai tudásukon kívül a kulcskompetenciáikra is érdemes hangsúlyt fektetniük.
A munkaadók hangsúlyozzák: az önállóságot, munkafegyelmet, gyakorlati tudást a tanulmányok alatti bármilyen munkavégzés, munkatapasztalat erősítheti – legyen szó szakmai gyakorlatról, gyakornoki programokról, diákmunkáról, közösségi tevékenységről, vagy diákversenyekről. A rugalmasságot, nyitottságot pedig az élet bármely területén lehet gyakorolni, fejleszteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10