Archivum
Adomány Devecsernek
Október 4-én a világon eddig példa nélküli ipari katasztrófa sújtotta Devecsert és Kolontárt az ajkai timföldgyár vörösziszap-tározójának gátszakadása miatt. A súlyos emberi és környezeti áldozatokat követelő tragédia után egyszerre mozdult meg az ország a károsultak megsegítésére. Zalaegerszegen Gyutai Csaba polgármester és országgyűlési képviselő, az adománygyűjtés fővédnöke Kövesi Csaba vállalkozó és a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény közreműködésével 2010. október 11–15. között a devecseri vörösiszap-károsultak részére adománygyűjtést szervezett.
Gyűjtés a Támasz szervezésében
– Emberi kötelességünk, hogy támogassuk az önhibájukon kívül soha nem látott károkkal szembesülő lakosokat az élethelyzetük javításában. Zalaegerszegen, Zalaistvándon, Teskándon, Csonkahegyháton, Tófejen és Őriszentpéteren szerveztük meg a gyűjtést, mely során olyan dolgokat kértünk a felajánlóktól, melyre a bajba jutott embereknek leginkább szükségük volt – mondta el érdeklődésünkre Kissné Jandó Nikolett, a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény megbízott vezetője.
– Így tartós élelmiszereket, tisztálkodási eszközöket, gumikesztyűt, tisztítószert, bébiételt, pelenkát kértünk. Emellett a zalaegerszegi és körmendi Tesconak köszönhetően két nap lehetőségünk nyílt adományt gyűjteni az áruházakban. Örömünkre szolgált, hogy a gyűjtés során sok felajánlás érkezett, melyet a jövő hét folyamán juttatunk el a rászorulók részére. A devecseri családvédelmi és gyermekjóléti szolgálatnak adjuk át az adományt.
Ezúton szeretnénk megköszönni mind a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény munkatársainak, és mindenkinek, aki
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10