Archivum
"A kocka elvan”
A bensőséges emberi kapcsolatokat, archetipikus látomásokat felvonultató varázslatos tűzzománcaival nevet szerzett Németh Klára festőművésznek és leányának, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő és tanár szakán négy éve diplomát szerző Fischer Juditnak nyílt közös kiállítása a közelmúltban Keszthelyen, a Balaton Színház Si-mándy-termében.
Németh Klára és Fischer Judit képei Keszthelyen
A kiállítás különlegességét az adta, hogy anyja és lánya egymás művészi munkásságát „kedves hangulatban” méltatta. Németh Klára leányáról elmondta: a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának ifjú vezetőségi tagja ösztöndíjasként már Argentinát is megjárta, most kéthónapos párizsi ösztöndíjas utazására készül. Rengeteg csoportos tárlaton vett részt Budapesttől Debrecenig, Komáromtól Dunaújvárosig.
A Herczeg Klára-díjas alkotó Prágában és Katowicében is kiállította képeit és három önálló tárlatán is túl van. Még 2005-ben Mécs Miklóssal hívta életre a Szájjal Aggyal Festők Világszövetségét. Az őszinte, hiteles alkotó Keszthelyre hozott képein haszontalan, de pontosan megfestett bizgentyűk találhatók.

Az emberi élet apró ajándékai, az élet megédesítői jelennek meg úgy, hogy Judit egyfajta lényegre törő és mégis költői naplót alkotott belőlük. Mindezt nem giccsesen, nem tudálékosan és nem artisztikusan, hanem tudatos téma- és tartalomválasztással, a megjelenítés hibátlanságával, a játék önazonosságát, humort, kedvességet hirdetve.
Anyjának művészetéről Fischer Judit elmondta: a mának él és képei is maiak. A semleges hangulatú, rendet sugárzó négyzetet használja képein. A világmegváltó művészet közben nem is a formára, hanem a végeredményre figyel, ami ámulatba ejtő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről