Archivum
A JOBBIK vitára kész
Szeptemberben kezdődött országjárása részeként Zala megyébe is ellátogatott Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. November közepén először Letenyére, utána Hévízre, végül Zalaszentgrótra látogatott. A hévízi sportcsarnokban tartott lakossági fórum előtt Vona Gábor a Jobbik célkitűzéseiről tájékoztatta a helyi sajtó munkatársait. A politikáról, közéletről később a hallgatóság is elmondhatta véleményét.
Vona Gábor szerint a gyönyörű Hévíz példát adhat abból, hogyan lehet jól kihasználni egy település kitűnő adottságait. A magyar emberek kétharmadának – szerinte – rokonszenves politikai programjukkal hazánk legerősebb kormányzó pártja szeretnének lenni, és az országgyűlési választásokon történelmi vereséget akarnak mérni az MSZP-re.
Programjuk lényeges eleme a válságból való kivezető út felvázolása úgy, hogy szakítani akarnak a szocialista-liberális gazdasági paradigmával, helyette a nemzeti protekcionista gazdaságpolitikát kínálják. A globalizmus korában a nemzeti érdekek védelmére figyelve kívánják megvédeni a multinacionális tőkével szemben a magyar termelőket, munkavállalókat, vállalkozókat.
A mezőgazdaság és az erre épülő élelmiszeripar, az építőipar és a gyógyturizmus szerepelnek kulcságazatként a párt programjában. Újratárgyalnák az államadósság kérdését, aktívabban vonnák be a multinacionális cégeket a közteherviselésbe, ideiglenesen leállítanák a korrupciógyanús presztizs beruházásokat (Margit-híd, M 6-os autópálya, 4-es Metro).
A szociális rendszer átalakítását is tervbe vették. A közbiztonságot az önkormányzat által felügyelt csendőrség javítaná. A magyar társadalom beteg lelkét és a szétvert közösségtudatát gyógyítva a nemzettudat formálását, erősítését is kiemelt célul tűzték ki az oktatásban, kultúrában, médiában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről