Archivum
100 éves jubileum
Nagyszabású dalos-találkozóra készülnek Keszthelyen. A rendezvényre a hét végéig még várják a jelentkezőket.
„Keszthelyi Dal Ünnep”
„Hozzátok intézzük szavainkat, kik felkent hirdetői, ihletett ajkú művelői és lelkes terjesztői vagytok az édes, kedves magyar dalnak, hozzátok szólunk, kedves dalos testvéreink.” Így szólt a Dunántúli Dalosszövetség felhívása az 1910-es Keszthelyi Dal Ünnepre, amelynek századik évfordulója alkalmából ismét dalos találkozóra hívják a történelmi Magyarország amatőr felnőtt kórusait a szervezők.
A tervezett program szerint két napig énekszótól lesz hangos idén nyáron a Balaton fővárosa. Amennyiben minden az elképzelések szerint alakul június huszonötödikén és huszonhatodikán mintegy háromezer dalos ajkú résztvevő érkezik a településre. Jelentkezők már vannak bőven, a határon innen és túlról is, de a hét végéig még újabb csoportok is jelezhetik részvételi szándékukat.
A szervezők felhívásukban úgy fogalmaznak. „Kodály országa vagyunk, mutassuk meg értékeinket e tévúton járó világban! Bizalmunkat helyezzük a „Dal Ünnepébe”, hogy ismét nemzeti kultúránk részévé váljon a közös éneklés.” C. Tóth Zoltán karnagy, a mostani fesztivál szervezője elsődleges célnak a bemutatkozást és az együtt éneklés lehetőségét tartja. A fesztiválon egyházi és világi kórusok egyaránt részt vehetnek, legfeljebb húsz perces műsorral. Egy-egy kórus mindkét kategóriában is szerepelhet.
A művészeti csoportokat neves kórusszakemberekből álló zsűri hallgatja meg, és szakmai tanácsaival segíti majd a karnagyok további munkáját. A világi kórusok a Balatoni Múzeumban, az egyháziak pedig a Fő téri templomban kapnak fellépési lehetőséget, de emellett más helyszíneken is találkozhat majd velük a nagyközönség.
A rendezvény különleges színfoltjának ígérkezik a kórusok fáklyás felvonulása, ahol az összes résztvevő magyar népdalokat énekelve vonul majd végig egy arra kijelölt útszakaszon. A kórusok április tizenhatodikáig jelentkezhetnek a fesztiválra, a részletekről Keszthely város és a Balaton Színház hivatalos honlapján is lehet tájékozódni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről