Archivum
Vizek hátán, dombok ölén
A vadvízi evezés szerelmeseinek minden bizonnyal kedvező hír, hogy hamarosan megkezdődhet a Mura és a Kerka vízi turisztikai hasznosítása, mely során raftingbázis, kikötők, csónakházak és a hozzájuk tartozó pihenők épülnek meg a folyók mellett. A fejlesztés mindazonáltal annak a 22 településnek érdekeit is szolgálja, melyek konzorciumi partnerségben pályázatot nyújtottak be az aktív turisztikai fejlesztések megvalósítására.
Támogatási szerződés a Kerka völgyében
A pályázat sikerrel járt. Tóth Gábor, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség program-végrehajtási igazgatója és Dávid István, a Kerka Menti Települések Szövetségének elnöke a közelmúltban aláírta a 144,6 millió forintos összköltségű beruházás több mint 120 millió forint összegű uniós támogatási szerződését.

A „Vizek hátán, dombok ölén, bunkerek mélyén” – Innovatív aktív turisztikai fejlesztések Zala Zöld Szívében című projektben több célt határoztak meg a településpartnerek a térség idegenforgalmi versenyképességének megerősítése érdekében
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra útvonalon, és a térségi jelentőségű Papp Simon Olajos Körúton kilátókat, tematikus tanösvényeket, menedékházakat, szabadidőparkokat létesítenek információs táblákkal ellátva. Nemzetközi érdeklődésre is számot tartó vonzerő a dél-magyarországi bunkerrendszer, ezért azokat látogathatóvá teszik, az úgynevezett geocaching (navigációs, tájékozódási tevékenység) keretében turisztikai attrakcióvá formálják.
A vízi túrázás már elindult ugyan a Murán és a Kerkán, az infrastrukturális háttér megteremtése mellett szükség van idegenforgalomi szakemberekre. Mivel kevés az olyan ember, aki nyelvismerettel, túravezetői ismerettel rendelkezik – különösen a murai vízi túrázással kapcsolatban –, ezért a beruházások hasznosulásának minél nagyobb elérése érdekében képzést szerveznek túravezetői, nyelvi és vízi túravezetői oktatás formájában.
A projekt megvalósítása során a létrejövő kínálati elemek marketingjére is hangsúlyt helyeznek, így honlap és kiadvány készül a vidék népszerűsítése, a látogatók információkkal való ellátása érdekében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10