Archivum
Vajda Józsefre emlékeztek
Vajda József népzenekutató születésének 90. évfordulója alkalmából eddig kiadatlan munkáiból összeállított kéziratos kottagyűjteményt jelentetett meg a zalaegerszegi Liszt Ferenc Tagiskola „Gyermekeinkért, a jövőnkért” Alapítványa.
A zenetagozatos intézmény egykori igazgatójának két- és többszólamú népdalfeldolgozásait és néhány biciniumot tartalmaz a könyv, melynek bemutatóját kórustalálkozóval tették ünnepélyessé, ezzel tisztelegve a magyar kultúra napja előtt.

Az egész megyében közismert pedagógus, nem a „Szép Zalában” született, munkássága azonban ideköti, kisebb falvakban tanítóskodott, majd 1961-től nyugdíjazásáig a Liszt/Kilián-iskolában volt igazgatóhelyettes és igazgató.
Életét és munkásságát, az ünnepséget megnyitó dr. Gyimesi Endre polgármester méltatta, illetve filmbejátszás alapján maga Vajda József emlékezett viszsza saját életútjára. Gyűjtéseiből 1959-től kezdődően szinte minden évtizedben kiadtak egy-egy könyvet, mely sorozatot a mostani zárta.
A kórustalálkozó az iskola tornatermi lelátóját megtöltő résztvevők által közösen énekelt népdallal vette kezdetét, majd a házigazda intézmény másodikosai mutattak be néhány népi játékot.

Gyermek résztvevő volt még a Liszt-iskola kórusa, valamint az Ady-iskola kis- és nagykórusa. A felnőtteket pedig a Canterina Kamarkórus, a Városi Vegyeskar és a Régi Diákok Kamarakórusa képviselte. Szólót énekelt Csordás Anna és Ferincz Adrienn Horváth Károly népzenész kíséretében. A rendezvényen részt vett az ünnepelt családjának néhány tagja, akik nevében Horváth Zoltánné, a fent nevezett alapítvány elnöke mondott köszönetet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről