Archivum
Új lélegeztetőgép az intenzíven
A legsúlyosabb állapotban lévő betegek mind sikeresebb és humánusabb kezelését segíti az a modern lélegeztetőgép, melyet az Ispita Alapítvány adományozott a személyi jövedelemadók egy százalékának felajánlásából a zalaegerszegi megyei kórháznak.

A közel 4,4 millió forint értékű eszközt a napokban adták át az intézmény aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályán, ahol a 12 ágy mindegyikéhez tartozik lélegeztetőgép. Az új berendezés egyénre szabott terápiát tesz lehetővé, és kevésbé terheli meg azokat a betegeket, akiknek hosszabb kezelésre van szükségük – tájékoztatott Kránicz Katalin főorvos, hozzátéve: tavaly több száz beteget ápoltak az intenzíven, és minden második szorult gépi lélegeztetésre.
Az 1991 óta működő Ispita Alapítvány évente több alkalommal is igyekszik támogatni a kórház eszközbeszerzését. Lukács Tibor elnök elmondta, 2009-ben a korábbi évekhez hasonlóan 4,5 millió forint felajánlás folyt be az alapítvány számlájára. A felhasználásban szakmai szempontok döntenek. A pályázó osztályok közül a fontossági sorrend alapján választják ki az adományban részesülőket. Így az idén elsőként az intenzív osztály kérését teljesítették.
Dr. Csidei Irén főigazgató és dr. Kránitz Katalin főorvos a köszönet kifejezése után az eszköz tulajdonságairól szóltak, megjegyezve, az egészségügyi személyzet szempontjából is jól kezelhető a modern lélegeztetőgép, amelyre a tavalyi betegforgalmi adatok alapján nagy szükség van.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről