Archivum
Udvarias, kulturált államot
Az államnak könnyen elérhetőnek kell lennie polgárai számára, ezért hozzák létre 2013. január elsejétől a járásokat és az arra épülő ügyfélfogadási rendszert. Az államnak udvariasnak kell lennie, mert az államigazgatás kultúrája mintaadó egy ország életében – fogalmazott Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter Zalaegerszegen.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes látogatása
Látogatása során részt a megyei kormányhivatal mintegy 700 dolgozójának állományülésén, majd ezt követően Rigó Csaba kormánymegbízott, Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és Gyutai Csaba polgármester társaságában megtekintette a zalaegerszegi kormányablakot.
Navracsics Tibor az állományülésen a közigazgatás átalakításáról szólt. Mint mondta, nem a régiós, hanem a megyei szintű átszervezéseket pártolják, szemben az előző kormánnyal. Ugyanis az a fontos, hogy az egész rendszer a polgárok érdekeit szolgálja. A közigazgatásban nem csak az számít, hogy hányan dolgoznak, és hány intézmény működik, fontos mérni a társadalmi költségeket és ezek vonzatait is.
A járásokról szólva elmondta: a megszüntetett járásoknál kisebb területű, a mostani kistérségekkel hasonló méretű közigazgatási egységek jönnek létre. Már folyik a járások határainak kijelölése.
Rigó Csaba kormánymegbízott elmondta: a zalaegerszegi és nagykanizsai kormányablakban eddig összesen 5300 ügyfél fordult meg, akik 6000 ügyet intéztek. A közelmúltban megnyílt pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodát az eltelt 9 nap alatt 65 ügyfél kereste fel. Létrehozták a Zala Megyei Államigazgatási Kollégiumot is, amely az államigazgatás és szakigazgatás közel 70 szervezetének tevékenységét koordinálja. A kormányhivatal, mint fogalmazott, takarékosan működik, hadat üzentek a pazarlásnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan