Archivum
Táblaavatás a Páterdombon
Holub József emléktáblát avattak a páterdombi Kinizsi és Holub utca sarkán álló épületen. A Millecentenáriumi Közalapítványnak már évek óta zajlik a táblaavató akciója, melynek célja, hogy az ország vagy a megye egy-egy híres szülöttének emléket állítsanak a róla elnevezett utcában.
A programban három szobrászművész – Béres János, Farkas Ferenc és Szabolcs Péter – vesz részt, akik felváltva kapnak felkérést egy-egy dombormű elkészítésére. Holub alakját ezúttal Farkas Ferenc formálta meg. A történész, jogtörténész, egyetemi tanár emléktábláját Kiss Gábor, a közalapítvány elnöke és dr. Gyimesi Endre polgármester avatta fel.

Kiss Gábor elmondta: éppen 125 évvel ezelőtt született Holub József, aki bár sosem élt Zalában, részletesen foglalkozott a megye történetével. Bölcsészeti majd államtudományi doktorátust szerzett, utána a pécsi bölcsészet- később pedig a jogtudományi karon oktatott.
Fő művei közé tartozik a „Zala megye története a középkorban” című monográfia, melynek első kötete a megyei és egyházi közigazgatás történetét dolgozza fel. A második kötet – mely nyomtatásban nem, csak kézirat formájában érhető el – a megye községeinek történetével foglalkozik.
Holub Józsefet 1949-ben megfosztották akadémiai tagságától, s csak 1989-ben rehabilitálták.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről