Archivum
Szerződés a kerékpárútról
Folytatódik Zalaegerszegen a belvárosi kerékpárút építése a Petőfi és Hunyadi utca közötti szakaszon, erről írtak alá megállapodást a városházán. A Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán az önkormányzat 30 millió forintos támogatást nyert. A közel 400 méter hosszú szakasz teljes költségvetése mintegy 37 millió forint, ez magába foglalja a zöldterület-fejlesztést is.
Dr. Gyimesi Endre polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat az elmúlt évtizedben komoly figyelmet és lehetőségei szerint komoly anyagi forrásokat fordított a kerékpárutak fejlesztésére. Elkészült az Alsóerdőt a városközponttal összekötő hálózat több eleme, a déli ipari övezet is elérhető kerékpárúton, és nem utolsósorban a Kossuth utca felújításakor is kialakításra került a kerékpársáv.
A polgármester szerint a kerékpáros közlekedés az egészséges életmód szempontjából is fontos, különösen a belvárosban mérsékelni kell a gépjármű-közlekedés következtében kialakuló környezeti szennyezést, és növelni a zöldfelületeket.
Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője kiemelte, Zalaegerszeg már a második kerékpárút fejlesztésére kiírt pályázatot nyeri el, de ezenkívül számos pályázat nyertese volt az elmúlt években a zalai megyeszékhely. Mint fogalmazott, reméli, hogy a közeljövőben is több támogatási szerződés aláírására kerül sor.
Gyutai Csaba fontosnak tartja, hogy a kerékpárút-fejlesztéssel a város legfrekventáltabb pontjai, a legnagyobb bevásárlóközpontok, egyéb kereskedelmi egységek elérhetők kerékpárral. Ezt a célt tűzték ki 2006-ban, amikor az önkormányzat kiemelten kezdett foglalkozni a kerékpárutak építésével.
A támogatási szerződést dr. Gyimesi Endre, Horváth Jácint és dr. Kovács Gábor jegyző látta el kézjegyével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről