Archivum
Puska helyett ecsettel
Vadászattal foglalkozó festők, képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás szeptember közepén a Helikon Kastélymúzeum és a Vadászati Kulturális Egyesület szervezésében. „A vadászat a kultúra bölcsője” címet viselő tárlatot a Hintómúzeumban láthatják az érdeklődők.

A megnyitón elhangzott: a civil szervezet fontosnak tartja a vadászati kultúra és a témához tartozó történelmi események bemutatását. Az egyesület vezetői e célkitűzésük megvalósításához támogatóra találtak Czoma László személyében, aki a kastélymúzeum igazgatójaként öt évre szóló együttműködést ajánlott a vadászok képviselőinek. Ebből adódóan a következő időszakban évente rendeznek hasonló kiállítást a főúri helyen. Az egyes alkalmakon a már ismert művészek mellett a téma iránt elkötelezett fiatalok is bemutatkozási lehetőséget kapnak. Ezúttal huszonhat alkotó félszáz alkotása látható a múzeumban október végéig.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan