Archivum
Péntektől Aquacity
A zalaegerszegi nyár immár kilenc éve elképzelhetetlen a városnak messze földön is hírnevet szerző vízi vidámpark nélkül. A létesítmény pénteken 14 órakor, a nulladik nappal kezdi a szezont.
Megújuló, színvonalas vendéglátással
– Az a célunk, hogy az AquCity a zalaegerszegiek és a régió tengerpartja legyen – mondta Kugler László, az új üzemeltető, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője. – Sőt, az a fő üzenetünk, hogy jobb, mint a tengerpart.
– Jobb, mert közelebb van, jóval mozgalmasabb, az attrakciók sokasága szól a gyerekekről, emiatt a kicsik is jobban élvezik. Jobb, mert sokkal jobb a víz: nincsenek tekergős algák és a vízhőmérséklet is rendben lesz. Ez nem a gyakran vacogós, közeli tengerpart, itt nem lesznek lila ajkak egy fürdés után. És jobb, mert olcsóbb.
– Ez kedvezményeket jelent az egerszegieknek?
– A megújuló AquaCity messze olcsóbb lesz a konkurenciánál a zalaegerszegiek számára. Továbbra is él az Egerszeg-kártya ötvenszázalékos kedvezménye, azaz a fél ár. A kártya a nyáron még ennél is értékesebb lesz, hiszen 15 óra után a felnőtt fürdőjegy csak 600 forintba, a diák és nyugdíjas fürdőjegy pedig 500 forintba kerül annak, akinek van érvényes plasztikkártyája – mondta az ügyvezető. – Továbbra is érdemes figyelni a napisajtót, mert meglepetésszerűen további extra engedmények várják az egerszegieket. Annyit elárulhatok, hogy a keddi napok kitüntetett figyelmet érdemelnek.
– Milyen változások lesznek még?
– Gondozott, szép fűvel, több árnyas résszel, jó vízzel, szórakoztató programokkal és megújuló színvonalú vendéglátással várjuk az AquaCity vendégeit. No és remek hangulattal, cápaveszély nélkül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan