Archivum
Látványos változások Keszthelyen
A Festetics-kastélytól egészen a Balaton-partig EU források felhasználásával újul meg Keszthely történelmi városközpontja, ahol látványos változások várhatók az elkövetkező években – hangzott el a projekt augusztus közepén tartott nyitórendezvényén. A projektben résztvevő konzorciumi tagok, menedzsment vezetőségi tagok, a sajtó és a meghívottak jelenlétében a városházán Ruzsics Ferenc polgármester és Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója látták el kézjegyükkel a keszthelyi városközpont rehabilitációját célzó beruházás támogatási szerződését.
Aláírták az 1,1 milliárdos projekt támogatási szerződését
Köszöntőjében Keszthely polgármestere kiemelte: hosszú út vezetett a projekt kidolgozásától a szerződés aláírásáig. A belváros megújítására még 2007-ben dolgozták ki fejlesztési tervet, amit folyamatosan módosítani kellett, mert kezdetben kiemelt projektként 1,2 milliárd forintos támogatásra számíthatott a város, később ezt az összeget kevesebb, mint felére csökkentették. Végül 529 millió forintot ítéltek meg Keszthelynek a több mint 1,1 milliárdos projekthez. A pályázatot nagyszerűen előkészítettnek és jól kidolgozottnak mondta a város vezetője, olyannak, ami több ütemre osztottan is feltétlenül érdemes volt a támogatásra.
„A beruházás új korszakot nyithat Keszthely életében” – húzta alá Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, aki korábban tanácstagként segítette a projekt méltó megvalósulását. A város körültekintő és higgadt vezetésének gratulálva utalt rá, hogy az elkövetkező két évben rendkívül látványos fejlődésnek lehetnek tanúi az itt élők és az ide érkezők.
Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője utalt rá, hogy az Európai Unió csak olyan komplex városfejlesztési stratégiákat, infrastrukturális fejlesztéseket támogat, amelyekbe intenzíven bevonták a helyi civil és gazdasági élet szereplőit is. Az EU-s pályázatok írásában és végrehajtásában élenjáró Keszthely a támogatandók listájának előkelő helyéről várta, hogy jó helyre kerüljön a modernizációra szánt ösz-szeg.
A megújuló belváros makettjét Németh Gábor városi főépítész mutatta be, Kiss Csaba, a projekt menedzsere pedig ismertette a beruházás első ütemének legjelentősebb elemeit. A Balaton fővárosa 2012. április végéig modern, európai főtérrel gazdagodik, helyreállítva a történelmi belvárost, amely méltó a település patinás hangulatához, értékes építészeti örökségéhez. Egységes díszburkolattal, gyalogosövezetek felrajzolásával, sétaligetekkel, sétányokkal jelentősen csökkentik a jelenlegi indokolatlanul nagy gépjárműforgalmat.
A Szentháromság-szobor eredeti helyére kerül vissza, és a jelenleg háttérszerepben rejtőző várkert is lényeges eleme lesz a központi területnek. A 172 férőhelyes tömbparkolót a piac területére tervezték. A városközpont mindemellett kellemes sétatérré és rendezvények helyszínévé lesz. Nő a zöldfelületek száma, megújítják a templom toronytestét, az ivókút pedig a jelenlegi Szentháromság-szobor helyére kerül.
Az ünnepségen elhangzott, hogy a város újabb félmilliárd forintra pályázva kidolgozta a fejlesztés második ütemének tervét, melynek feltételes, első fordulós támogatásáról már értesítést is kaptak. Többen – köztük Végh Szilárd, a VÜZ Kft. igazgatója – reményüket fejezték ki, hogy hamarosan sor kerülhet a második ütem támogatási szerződésének aláírására, amelyik komplexszé teszi majd a gyönyörűre tervezett arculatot még a sétálóutca több épületegyüttesében is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan