Archivum
Kultúra napi gála
Szokásos ünnepi gálaest helyszíne volt január 22-én a Hevesi Sándor Színház. A nyitányban a Liszt-iskola kórusa előadásában csendült fel a Himnusz, a magyar kultúrát szimbolizáló nemzeti imádság.
A beköszöntő ifj. Horváth Károly Pro-Urbe-díjas népzenész tisztje volt, aki a magyarság gazdag szellemiségéből főként a népzenét és annak fennmaradásában kiemelkedő zalai személyiségek munkásságát emelte ki.

A műsor első része is ehhez a gondolathoz kapcsolódott, főként Vajda József népzenekutató által gyűjtött és átkomponált művekből adott ízelítőt a Liszt-iskola kórusa, illetve a Régi Diákok Kamarakórusa, valamint a Városi Vegyeskar. Szólót énekelt Ferincz Adrienn.
Az esten került átadásra a városi közgyűlés által alapított Kultúra Mecénása Díj, melyet az idén Petánovics Károly vállalkozónak ítéltek oda. Az elismerést kifejező díjat, mely az idén Németh Miklós egyik alkotása, dr. Gyimesi Endre polgármester adta át, Török Zoltán, a kulturális bizottság elnökének a Himnuszt méltató ünnepi szavait követően.

A program második részében a néptáncé, illetve ezek elemeit beépítő színházi produkcióé volt a főszerep. A közönség tapsolhatott a Zalai Táncegyüttesnek és azon belül a Kutyakölyköknek. Nagy tetszést aratott a Presidance tánccsoport, tőlük több ráadást is követelt a közönség.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről