Archivum
Központi ügyfélszolgálat
A zalaegerszegi belvárosi rehabilitációs projekt részét képező Deák tér 3–6. szám alatti újonnan felépített épület földszinti részébe települne a többségi városi tulajdonú gazdasági társaságok összevont ügyfélszolgálata. Helyet kapna az épületben a Zalavíz Zrt., a Parkoló Gazda Kft., a LÉSZ Kft., a Zala Depo Kft. és a Városgazdálkodási Kft. (a kegyeleti ágazat kivételével) ügyfélszolgálata.
Egy helyen intézni az ügyeket
Már többször beszámoltunk róla, az Európai Unió támogatásával megkezdődött a belvárosi történelmi városközpont rehabilitációja, ebben a programban külön projektként szerepelt a szolgáltatóház létrehozása. Az igényfelmérések meg is történtek.
Ugyanakkor az uniós projekt második ütemének kialakítása során már látható volt, hogy a programba az eredeti elképzelések szerint a szolgáltatóház kialakítása nem fér bele. Ezt követően döntött úgy a városi közgyűlés, hogy a Városfejlesztő Zrt. beruházásában megépítik a „Sütő utcai tömbrehabilitáció II. ütem” projekt keretében az irodaházat.
Mivel a belvárosi rehabilitációs projekt egyik fő célja, hogy funkció-bővítéssel a hét minden napján az emberek használják ezt a városrészt, szükséges a területre napi szolgáltatásokat nyújtó egységeket telepíteni. Ez ügyben tárgyalások kezdődtek a Tarr Kft.-vel is. Természetesen akkor lehetne teljes a központi ügyfélszolgálat kialakítása, ha a gáz és elektromos szolgáltatási üzletág részlege e helyre települne.
A Városfejlesztő Zrt. több bankkal is folytat tárgyalásokat a beruházás finanszírozásának lehetőségeiről, de a gazdasági válság hatására a pénzintézetek hitelezési hajlandósága szinte a nullára csökkent. A korábbi évekkel ellentétben most magas piaci kamatok mellett, nagyon kemény feltételeket követelnek.
A közgyűlés legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a tervezett épület megvalósítása érdekében, a városképhez való pozitív hozzájárulását tekintve a Városfejlesztő Zrt. fejlesztésihitel-felvételéhez legfeljebb 139 millió forint erejéig készfizető kezességet vállal a hitelt nyújtó pénzintézet felé legfeljebb hároméves futamidővel. Ezentúl legfeljebb 295,5 millió forint beszámítási érték erejéig plusz biztosítékként ingatlanfedezet biztosítására vállal garanciát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10