Archivum
Kitüntették Czoma Lászlót
Újabb rangos elismerést kapott Czoma László. A Helikon Kastélymúzeum igazgatója a közelmúltban, a műemléki világnaphoz kapcsolódóan az intézmény élén eltöltött több mint huszonöt év során elért kiemelkedő eredmények, vezetőként végzett példaértékű tevékenysége elismeréseként Forster Gyula-emlékérmet vehetett át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületének dísztermében.

Czoma László örömmel beszél a kitüntetésről: „Számomra nagy megtiszteltetés ez az elismerés. Elsősorban azért, mert a szakma javaslatára, szakmai bizottság döntött az odaítéléséről. Örülök, ha a hozzáértők úgy látják, hogy az elmúlt huszonöt évben, a Helikon Kastélymúzeum igazgatójaként lelkiismeretes, kitartó munkát végeztem a műemlékek és a régészeti örökség megóvása terén.
Korábban is azt mondtam és ma is vallom, hogy mindenkit a munkája minősít. Amikor alkalmam van egy ilyen díjat átvenni, akkor arra gondolok, hogy emiatt is megérte végig csinálni ezt a negyed évszázadot. Persze egy ilyen elismerés kötelez is. Arra ösztönöz, hogy folytassam és befejezzem azt, amit annak idején elkezdtem”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről