Archivum
Kiemelkedő beruházás
Ünnepélyes keretek között került sor a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) zalaegerszegi intézetében az Infokommunikációs Centrum alapkőletételére. Az eseményt megelőzően sajtótájékoztató keretében Sándorné Kriszt Éva, a BGF rektora elmondta: a szeptemberre elkészülő, korszerű oktatási központ egy meglévő épület átalakításával és bővítésével jön létre, és helyet ad a térségben működő felsőoktatási intézmények közös regionális tudásközpontjának is.
Letették a zalaegerszegi infocentrum alapkövét
Elhangzott: nyitott intézményről van szó, a mintegy 1513 négyzetméter alapterületű, háromszintes, teljesen akadálymentesített épület kialakításával a kor követelményének megfelelő létesítmény jön létre, amely a felsőoktatási intézmény hallgatóin kívül a zalaegerszegi középiskolások és a térségben működő vállalkozások számára is nyitva áll majd.
A 620 millió forintból megvalósuló Infocentrum földszintjén intézeti könyvtár, webkabinet és kutatószoba kap helyet, az épület első emeletére számítógépes tantermek és nyelvi laborok költöznek, míg a tetőtér tudományos konferenciák, rendezvények helyszíneként szolgál majd.
A sajtótájékoztatón Gyutai Csaba, Zalaegerszeg alpolgármestere elmondta: az Infocentrum nagyjelentőségű fejlesztés a zalai megyeszékhely felsőoktatása szempontjából. Ezzel a beruházással a megye felsőoktatási helyzete is erősödik.
Hozzátette azt is, hogy Zalaegerszegen a pénzügyi-gazdasági szektor a pénzügyi és számviteli főiskolának köszönhetőn rendkívül erős. A városi és a megyei önkormányzat is 10–10 millió forintot biztosított az Infocentrum létrehozására, a pályázati forrás önerős kiegészítését vállalva.

Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke hozzátette: az ország felsőoktatási szerkezetét át kell gondolni, de az biztos, hogy a gazdasági, műszaki képzésre szükség van, ennek helye van Zalában, és ezt a megye támogatja.
Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával megépülő Infocentrum a Nyugat-dunántúli Régió egyik kiemelkedő felsőoktatási beruházása. Elmondta: a kormány az elmúlt húsz év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztése előtt nyitotta meg az utat a fejlesztési terv forrásaival. Nem csak az összesen 55,4 milliárd forintnyi uniós támogatásban részesülő 13 vidéki egyetem és főiskola a nyertese a sikeres pályázatoknak, hanem a felsőoktatási intézmények vonzáskörzetébe tartozó térségek is.
Mint fogalmazott, Zala megyében eddig 1265 alkalommal pályáztak sikeresen az első Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiírásaira, ennek alapján mintegy 110 milliárd forint támogatást ítéltek meg a zalaiaknak. Baksa Attila, a kivitelező ZÁÉV elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: bár az épület átadásának határideje szoros, de a tervet teljesíteni fogják. Az átépített épület magastetőt kap, és a teljes átalakítás során megújuló energia, forrás kerül beépítésre.
Balaicz Zoltán, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója a közalapítvány szerepéről szólt, és arról a segítségről, melyet nyújtottak, hogy az Infocentrum létrejöhessen. Dr. Tóth József, a főiskola igazgatója mindehhez hozzátette: a 622 millió forintos költségvetésből 363 milliót tesz ki az épület műszaki kivitelezése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről