Archivum
Készülnek a jövőre
Ismét sor került a közelmúltban a zalai felsőoktatási intézményeket bemutató fórumra. A már hagyományosan ismétlődő rendezvény célja a felsőfokú képzés erősítése, a helyi lehetőségek kölcsönös kihasználása, az értékek fejlesztése és nem utolsósorban a beiskolázási propaganda volt.
Felsőoktatási intézményekkel ismerkedtek
A fórumra Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyéből érkeztek középiskolai igazgatók, tanárok, diákok és még szülők is. A jelenlévőkhöz a helyi főiskolák vezetői szóltak, bemutatva a jövő évi lehetőségeket.
Többek között elhangzott: a felsőfokú képzés jelenlegi struktúrája, a „divatirányzatok” nem kedveznek a vidéki felsőfokú képzésnek, és a közeljövő tendenciái csak nehezítik ezt a helyzetet. Pedig a vidék európai színvonalú megmaradásának, fejlődésének záloga az itt élő értelmiség, melynek utánpótlásáról muszáj gondoskodni.
A felmérések azt mutatják, hogy a fővárosba került egyetemisták az ottmaradás érdekében erős csábításnak vannak kitéve, így a régióban hiány keletkezik műszaki, egészségügyi és pénzügyi szakemberekből. Ugyanakkor a helyben végzett diákokat foglalkoztató cégek visszajelzései pozitívak, a fiatal diplomások megállják a helyüket az adott szakterületen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10