Archivum
Ismét lehet buktatni alsóban
Az elmúlt tanévben Zalaegerszegen 3 ezer 907 általános iskolai tanuló végezte tanulmányait. Közülük 551-en fejezték be a nyolc általánost. Idén márciusban 468 elsős iratkozott be az általános iskolákba, így szeptembertől közel 3 ezer 830 diák folytatja tanulmányait a zalai megyeszékhelyen – tájékoztatott Szeli Gábor, a polgármesteri hivatal művelődési és sportosztályának helyettes vezetője.
Zalaegerszegen húsz első osztály indul
Zalaegerszegen húsz első osztály indul, az eddig beiratkozottakból 37 vidéki tanuló van, 431-en egerszegiek. Mint Szeli Gábor elmondta, bár augusztus végén pótbeiratkozások lesznek, a diákok létszáma nagyságrendileg nem változik. A húsz első osztály közül három indul az Adyban, hat a Belvárosi Általános Iskolában, öt a Kertvárosban, három a Landorhegyiben, egy az Izsák ÁMK-ban és kettő az Öveges ÁMK-ban.
Mivel az Országgyűlés módosította a közoktatási törvényt, ezért szeptembertől számos változás lép életbe. Szeli Gábor hangsúlyozta, ezek közül a legfontosabb, hogy ismét lehet buktatni alsó tagozatban – az első évfolyam kivételével – a szülő jóváhagyása nélkül is. A módosítás kimondja: az első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul.
Az Országgyűlés által elfogadott módosítás alkalmat teremt arra is, hogy a második osztályba lépett diákok bizonyítványába újra osztályzatok kerüljenek. Erre eddig csak a felső tagozatba lépés előtt, a negyedik osztály lezárásakor volt lehetőség. Továbbá: az iskola pedagógiai programja meghatározhatja azokat a tananyagokat, tantárgyakat, amelyekből a tanuló teljesítményét nem kell értékelni, illetve minősíteni, továbbá eltekinthet az oktatási intézmény a magatartás és szorgalom értékelésétől.
Fontos jogszabályi változás még, ami a mostani 10. évfolyamosokat érinti, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez meghatározták, mely vizsgatárgyból kell emelt szintű vizsgát teljesíteni. Ezt a rendelkezést a 2013-ban történő felvételi jelentkezések esetében kell először alkalmazni, de jó, ha a diákok minél korábban tisztában vannak azzal, hogy milyen elvárások várnak rájuk, amennyiben tovább szeretnének tanulni felsőfokú intézményben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10