Archivum
Helyet kapnak a vállalkozók
Ünnepélyes keretek között átadták az északi ipari terület infrastruktúra-kiépítési projektjének I. ütemét, s ezzel az ipari övezet 41 hektárjának közművesítése oldódott meg. A Regionális Operatív Programból pályázat útján 82,5 millió forintot nyert Zalaegerszeg a közművesítés munkálataira, melyet a város közel kétszázmillió forinttal egészített ki. Az összesen 275 millió forintos beruházás keretében 670 méter vízvezeték, 811 méter szennyvízvezeték, 243 méter csapadékvíz-elvezető, 1030 négyzetméternyi út, valamint az ehhez kapcsolódó közvilágítás valósult meg mintegy 59 lámpatest megépítésével.
Beruházás az északi ipari parkban
Miután a Zalai Közműépítő Konzorcium képviseletében megjelent Kovács Tamás, a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója készre jelentette a munkálatokat, dr. Gyimesi Endre polgármester a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta.

– Miután Zalaegerszegen átalakult az ipar szerkezete – eltűntek a meghatározó élelmiszer-ipari és könnyűipari cégek és helyettük más profilú vállalkozások kezdték meg tevékenységüket – némi optimizmusra adhat okot, hogy egyes vállalkozásoknál jelentős létszámbővítéseket hajtottak végre – emelte ki a polgármester.
– Zalaegerszegen azonban még így is jelentős, mintegy 7,7 százalékos a munkanélküliség. Tennünk kell tehát azért, hogy a helyi kis- és középvállalkozások megerősödjenek, illetve hogy új vállalkozások jöhessenek létre akár hazai, akár külföldi cégek jóvoltából.
Ezért vállalkozott rá a város, hogy a meglévő két ipari parkon túl a déli és az északi részen is újabb ipari övezetet hozzon létre. Mára megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy mérettől függetlenül telepedhessenek le ide a cégek. A remények szerint mielőbb gazdára találnak majd ezek a területek, és kezdetét veheti a II. ütem, ahol további területek közművesítése is megvalósulhat.
– Nagyon sok olyan lehetőséget használt ki a város az utóbbi két évben, amelyek a gazdaságfejlesztést segítik elő – tette hozzá Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója. – Fontos, hogy a fejleszteni kívánó vállalkozásoknak legyen helyük a bővítésre, s – akár támogatott formában is – megkezdjék a telephelyépítést. A tavalyi év sikereit követően jövő hónapban kerül kiírásra az a telephely-fejlesztési pályázat, amelynek keretében több mint 3 milliárd forint hívható le a térségben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10