Archivum
Helyére emelték a hidat
A tervezett ütemben halad Zalaszentivánon a felhagyott vasúti töltésen a kerékpárút kivitelezése. A munkálatok során 7500 köbméter földet mozgattak meg, és mintegy négyezer köbméter kavicsot, betonalapot, aszfaltkeveréket és nemesített padkamészkőt használtak fel. A közelmúltban helyére emelték a leglátványosabb elem, a 18 méter hosszúságú híd 6,8 tonna súlyú acélvázát is. A műtárgy igazi kuriózuma lesz a több mint öt kilométeres kerékpárútnak, amelynek 80 százalékával (két rétegű aszfaltborítással) már elkészült a közbeszerzési eljárás nyertes kivitelezője, a Spint Kft.
Épül a kerékpárút Zalaszentivánon
A jelenlegi gazdasági helyzetben hogyan tud Zalaszentiván ilyen beruházásokat megvalósítani? Dormán Miklós polgármestert kérdeztük, aki elmondta: – Önkormányzatunk előtt nem ismeretlen a hosszú távú kötelezettségvállalás, mivel korábban már történtek beruházások ilyen vállalás mellett.
Először 1999-ben, mikor Zalaszentiván gesztorságában 12 település szennyvízprojektjéhez az akkori társulás elnöke, Sebestyén Miklós, valamint a gesztortelepülés polgármestere, Bődör József több mint 1,1 milliárd forint kötelezettséget vállalt a település nevében, melyet a mai napig örökségül kaptunk. Ezek után 2005 decemberében újabb 30 millió forint kötelezettséget vállaltak építési telek kialakításához, melyhez egyébként nem volt pályázati támogatás.
Ezek után a jelenlegi testület egyébként egyhangúlag támogatta a pályázati támogatásokhoz szükséges önerő hosszú távú kötelezettségvállalás melletti biztosítását. Ezen összeg egy nagyon kedvező konstrukció keretében az MFB által folyósított 3,6 százalék THM mellett állami garanciavállalással történt. Ezt a lehetőséget minden nagyobb önkormányzat kihasználta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10