Archivum
Egyedül nehezebb
A nyugat-dunántúli régióban és Zala megyében is szeretnék, ha a gazdaságfejlesztő eszközöket sokkal hatékonyabban tudnák felhasználni. Ennek egyik lehetősége az ipari parkok fejlesztése – fogalmazott Manninger Jenő, a megyei közgyűlés és a regionális fejlesztési tanács elnöke a megyeházán, Gyutai Csaba alpolgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
Iparipark-fejlesztés a megyeszékhelyen
Egyedül nehezebb, ezért megyei, térségi összefogásra van szükség, így számítanak az Ipari Parkok Országos Szövetségére is – hangsúlyozta Gyutai Csaba. Elmondta: Zalaegerszegen négy ipari park működik, kettő magán-, kettő pedig önkormányzati tulajdonban van. Ez utóbbiak közül a déli városrészben rendelkezésre álló területek már elkeltek, már több vállalkozás működik a helyszínen.
Az északi ipari park két részből áll, a 76-os elkerülő út melletti déli részen kezdődtek meg a fejlesztések. Ezen a területen már működik egy szállítmányozó cég, egy gyógyszergyártó cég és a közelmúltban került átadásra az inkubátorház, ahol létrehoztak egy innovációs központot. Ennek célja, hogy a térségben működő gépipari vállalkozások számára különböző szolgáltatásokat nyújtsanak.
Gyutai Csaba hozzátette: a szolgáltató központban egy úgynevezett „mérnökóvoda” tevékenykedik, amelyben olyan fiatal gépész- és fejlesztőmérnökök dolgoznak, akik a klaszter keretében működő tagvállalatok fejlesztési igényeit szolgálják ki. Az északi ipari parkban rendelkezésre áll egy 400 hektáros fejlesztési terület, ide elsősorban a gépipar és a hozzá kapcsolódó szektorok megjelenését várják.
Elhangzott az is, hogy az ország egyik legnagyobb területéről van szó, ahová várják a befektetőket. A sajtótájékoztatón jelenlévő Janzsó Tamás, az Önkormányzati Ipari Parkok Országos Szövetségének elnöke úgy vélte, Zalaegerszeg az iparipark-program zászlóshajója. Fontosnak tartja, hogy a Zalaegerszegen létrehozott mintát megismerjék az országban ott, ahol már évek óta tervezik ipari parkok létrehozását.
Mint fogalmazott, legfontosabb most a befektetésösztönzés, amely munkahelyeket teremthet. Az ipari parkok működése pedig lehetővé teszi a vidékfejlesztést, a kis- és középvállalkozások támogatását. Az országos szövetség is úgy látja, hogy az eredményes munka érdekében fontos az összefogás, az együttműködés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan