Archivum
Átadták a közműveket
Hosszú előkészítést követően 2010 végére elkészült a Kaszaházi-fennsíkon kialakított lakótelkek közműveinek első üteme. Az érintett telektulajdonosok összefogásának eredményeként mostanra már 20 telek került építésre kész, közműves állapotba, amihez a közeljövőben – a fennsík 76 telkéből – további 10 is csatlakozik.
Fejlesztések a kaszaházi-fennsíkon
A telektulajdonosok mintegy 50 millió forintos beruházásában víz- és szennyvízvezeték, valamint az út alapmű épült meg; kialakításra került a villanyhálózat, valamint az út melletti közvilágítás.
A város a terület jelenlegi északi megközelítését lehetővé tevő csomópont-kiágazás megépítésével, a közvilágítás alapinfrastruktúrájának kiépítésével, valamint déli oldalon, a Zala utcai tereprendezéssel segítette az ez évi munkák megvalósítását. 2011-ben a csapadékvíz-elvezetés megépítésével, valamint – remélhetőleg – további telkek bevonásával válhat teljessé a közműfejlesztés.
Az ünnepélyes eseményen részt vett Gyutai Csaba polgármester, aki hangsúlyozta a magánkezdeményezés fontos szerepét, és azt, hogy a fiatal családok remélhetően nem a környező településeken keresnek otthont, hanem élnek majd a beépített Kaszaházi-fennsík adta lehetőségekkel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10